Arany-fehér vagy kék-fekete? Avagy az emberi intolerancia tökéletes példázata

Ezer éve nem használtam már ezt a blogot, de most egyszerűen szükségét érzem, hogy megosszam a gondolataimat ezzel az egész jelenséggel kapcsolatban, ami itt megy már jó ideje ezzel a ruhával meg a színével kapcsolatban.
Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinek már az agyára megy, hogy a facebook üzenőfala ezzel van tele már napok óta, de nem panaszkodni akarok, a tutit megmondani meg végképp nem. Illetve igazából pont erről a jelenségről szándékozom értekezni csakúgy röviden. Hogy miért is akarja mindenki megmondani a tutit? Mire ez a nagy felhajtás?
Mikor én először hallottam erről az őrületről, arra gondoltam, hogy ez tök érdekes és vicces, hogy van, aki ilyennek, van, aki olyannak látja ezt a ruhát. Viszont ami mostanában megy, azt már abszolút nem tartom viccesnek és nemcsak azért, mert már elég unalmas.
"Ez arany-fehér és pont. A többség-kisebbség nem lát színeket..." "Te tényleg kék-feketének látod? Szerintem vizsgáltasd ki magad" "Arany-fehérnek látod? Te színvak vagy!" "Ez a ruha kék-fekete, a gyártó is megmondta" Ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokat lehet látni mindenfelé.
Bennem ezzel kapcsolatban az merült fel, milyen jól is példázza ez, mennyire nem képesek az emberek elfogadni, ha valaki más véleményen van, mint ők, máshogy lát bizonyos dolgokat. Pedig sokan szeretik hangoztatni, hogy ők aztán mennyire hú de toleránsak és tiszteletben tartják mások véleményét. Erre mikor valaki csak egy sima rongyot (már bocsánat) más színűnek mond, mint amilyennek ő tartja, rögtön lehurrogja, színvaknak meg tudom is én minek nevezi. Kérdem én, miért? Miért gondolja mindenki azt, hogy az ő igazsága az egyetlen, megkérdőjelezhetetlen igazság? Nem akarok tudományos magyarázatokba süllyedni, nem is annyira fontos, de az tény, hogy minden ember kicsit másképp látja a színeket. Ebben az esetben ez elég sarkalatosan ki is ütközik. Mint ahogy a világnézete is lehet más az egyes embereknek. Miért kéne mindent ugyanúgy látni?
Attól, hogy többség látja valamilyennek, miért biztos hogy az? Vagy mert valakiknek a véleményét (jelen esetében ilyen olyan tudósokét vagy a gyártóét) kiemeljük, arra miért alapozzunk? Tulajdonképpen a különböző politikai ideológiák összeütközése is hasonlókon alapult.
Mindenki hajtogatja a maga igazát és meg van győződve arról, hogy az egyetlen "helyes megoldás" az övé. Milyen alapon? Más látásmódja miért hibás feltétlenül?
Háborúk robbantak ki hasonló alapokon. (Azért remélem egy ruha nem vált ki ilyen sarkalatos lépéseket emberekből, bár ha azt nézzük, ugyanez megy a neten ezzel is, csak kicsiben.)
Mindenesetre az én véleményem az, hogy attól, hogy valaki "más színben látja a világot" (jelen esetben gyakorlatilag szó szerint), az nem jelenti azt, hogy az ő véleménye értéktelenebb vagy egyenesen rossz és elvetendő. Különbözőek vagyunk, de pont ez árnyalja a képet (hogy a vizualitásnál maradjak).
Szóval igazából teljesen lényegtelen, hogy milyen színű a ruha. Azt senki nem tudja megmondani, legfeljebb azt, ő milyennek látja. Társadalmi konvenció persze születhetne róla, de szerintem attól még senkinek a véleménye, látásmódja nem elvetendő, mert nem egyezik a többségével, vagy az "elitével". (Bár ez már lassan politikai síkra viszi a témát.)
Az én véleményem az, hogy ne ugorjunk egymás torkának emiatt, inkább szórakozzunk ezen egy jót. Az emberek különbözőek és ha más látásmódokat is megismer az ember, azzal csak több lehet. Egyetemes igazság nem létezik és egyik nézőpont sem értéktelenebb egy másiknál.
So gold and white and black and blue team, unite!^^

I can go the distance

Egy hét múlva ilyenkor ha minden jól megy már otthon leszek :) Ne tagadjátok, örültök nekem, nem igaz? Na ugye, tudtam én :P Nem mintha nem érezném jól magamat itt kint, de azért az otthon az mégiscsak otthon. Meg már majdnem két hónapja itt vagyok. Megszoktam már itt a dolgokat és elég sok jó arc ember is van itt, de azért na.
Egyébként ahhoz képest, amilyen aszociálisak általában a hétvégéim, a mostani sokkal mozgalmasabb volt. Ez nem is rossz, ahhoz képest, hogy nem is terveztem semmit. De hát a spontán események végül is a legjobbak.
Péntek éjszaka lényegében nem aludtam, mert átvirrasztottam az egészet Louis-szal és Hiroe-val. Vicces volt. Ittunk, ami ritka eset errefelé. De berúgni még mindig nem sikerült. Szeretem az ázsiaiakat, de nem lehet velük rendesen inni, mert nem tudnak. Persze valahol jó is nekik, mert olcsón megússzák a dolgot, egy-két ital és már készen is vannak. :P (Mondjuk Hiroe ázsiai létére meglepően jól bírja a piát, de ő a kivétel, ami erősíti a szabályt.)
Ma pedig hegyet másztam. Már csak azért is, mert Bergent ugye hét hegy veszi körbe és én még nem is voltam eddig túrázni, mióta itt vagyok. Nem akartam úgy hazamenni, hogy nem voltam legalább egyszer, mert az olyan bénán hangzik. Hát most ez is meg volt. Nem rajongok a túrázásért, de ilyen pár órásakat még bevállalok, főleg így, hogy még ingyen barbecue is volt :P
Aztán még leugrottam a konditerembe. Mostanában eléggé mániám a dolog. Valahogy kezdem megszokni, hogy egy héten hat nap edzésekre járkálok. Eleinte csak azért csináltam, mert unatkoztam, meg mert drága volt a tagsági és ki akartam használni, ha már megvettem, most viszont már valahogy hiányérzetem van, ha nem megyek. Nem mintha baj lenne :)
Egyébként ma is sütött Nap, ami itt elég ritka. De most nagyon szép hétvégénk volt, remélem sokáig kitart még ez az időjárás, jó lenne egy napsütéses Bergent itt hagyni. Míg nem vagyok itt, eshet, megengedem :P
Különben a norvégok, legalábbis a bergeniek bekattannak a napsütéstől. Mindenki rohan kifelé, ha meglátja, rövidujjúban ücsörögnek a parkokban és a teraszokon és jégkrémet esznek! Megjegyzem, meleg annyira nincs, olyan jó tíz fok körül lehet a hőmérséklet, ők meg szinte fürdőruhára vetkőznek XD Vicces.
Na ennyi lettem volna mára és rettegjetek, mert ha nincs szerencsétek, rövidesen akár össze is futhattok velem Pesten vagy Kecskeméten :P

A visszaszámlálás elkezdődött

Igen, el. Pontosan két hét múlva ilyenkor elvileg már otthon leszek, ha minden jól megy :)
Nem végleg persze, de közel három hétig biztos. És már nagyon várom. Nem azért, nem rossz itt kint, de hiányzik egy-két dolog, meg egy-két ember. Hogy pontosan kik és mik? Először is, nyilván a családom: anya, apa, Sziszi, Süti. Ők mindenképp. Továbbá barátok is, természetesen: Panna, Sanyó, meg az egyetemről pár embert is jó lenne újra látni: Dori, Kriszti, Emese, Tarcsi, Peti, Márk, Anna, veletek is szívesen találkoznék. Aztán, ami nagyon, nagyon hiányzik itt, az a KAJA. Enni akarok végre egy jót, anélkül, hogy tekintettel kellene lennem a mennyiségre. Igen, haza akarok menni és annyit akarok enni anya főztjéből, amennyi belém fér. Ez most az egyik nagy vágyam. A másik, ami még nagyon hiányzik, az az alkohol. Mert az nagyon-nagyon drága itt. És igazából nem tudtam rendesen berúgni, mióta itt vagyok. Az azt jelenti, hogy már majdnem két hónapja! Nem egészséges ez így, én mondom. (Illetve túlságosan is az.) Szóval kedves fent említett barátaim, készítsétek a májatokat, meg jegyezzétek be a naptáratokba vagy akármi, hogy velem egyszer nektek bulizni KELL valamikor április elseje és tizenkilencedike között. (Na jó, nyilván senkit nem fogok megkövetni, ha nem iszik velem, de azért jól esne, ha láthatnálak titeket legalább egyszer, ha már otthon vagyok egy kicsit.) Most ennyi lennék, egyébként totál aszociális hétvégét tartok, ami annyit jelent, hogy a skypeoláson, meg a facebookoláson kívül nem beszéltem már két napja senkivel és jelentem remekül vagyok. Nem úgy kell elképzelni az ittlétemet, mint egy végeérhetetlen bulit, de jól is van ez így, legalábbis szerintem.
Szóval az üzenetem most csak annyi: reszkess Magyarország, mert hamarosan jövök!

Japán nap

Na, ha már így eszembe juttatták, dobok ide egy bejegyzést, csak hogy maradjon valami az utókornak. Hogy mi történt velem, mióta csöndben voltam? Igazából nem sok minden (ezért is voltam csöndben :P)
Szóval, ma norvég óra után bemásztam a Studentsenteret-be, ahol megsasoltam a japán cserediákok fotókiállítását, amit az egy évvel ezelőtti földrengés emlékére rendeztek. Meg mellesleg szereztem magamnak pár új japán ismerőst. Nem olyan nehéz az ilyesmi, ha az ember európai és vartyog valamit japánul, mert ez veszettül érdekes nekik. Persze meg lehet érteni, nekem is az lenne, ha véletlenül összefutnék egy ázsiaival, aki tud magyarul. Kár, hogy ilyenre még nem volt példa. Pedig élvezném. Vagy nem kell ázsiainak lennie, bármilyen külföldi jó lesz, aki magyarul tanul. De ilyen elvetemülttel még nem hozott össze a sors.
Szóval ott voltam, megnéztem, megismertem egy újabb módszert, amivel darut lehet hajtogatni (mellesleg szerintem nehezebb úgy és nem lett szebb az állatkám a végén, mint a másik, általam ismert módszerrel :P), meg megtanítottam őket a csapkodószárnyú változatra, ami nekik tök ismeretlen volt. (Külön köszönet ezért Jóska bácsinak meg a tavalyi kis eventnek, mert bár totál antitalentum vagyok a hajtogatásban (mármint az origamiról beszélek, a verbális hajtogatás megy:P), ez a daru úgy beidegződött, hogy kb. alvás közben is tudnék csinálni, bár az esztétikai minősége kétséges lenne :P) Egyébként gondoltam rá, hogy a japán labdát is megtanítom nekik, csak sajnáltam volna rá a papírt XD
Úgyhogy ez volt ma, tegnap meg segítettem lakótársamnak elcuccolni az új szállására, mert pénteken költözik. Kicsit sajnálom, mert tényleg megkedveltem a csajt. Sokat segített a beszokni, de tényleg. Igazából nem szeretném, hogy elmenjen, de hát ez van. Kicsit furcsa lesz nélküle, már egészen megszoktam. Új lakótársat viszont nem nagyon szeretnék. Mindig félek, hogy ráfaragok vele és kétszer nem lehet akkora szerencsém, mint vele. Persze ezt nem én döntöm el. Majd elválik.
Az Erasmusosokat meg nem szeretem, mert cseszekednek velem a Learning Agreementem miatt. Mi az, hogy túl kockázatos egyetlen tárgyat felvenni? Mert ha kettő tíz kreditesből egyik nem sikerül, az mivel jobb, mintha egyben bukom el a tizenötöt? A szerződést így se, úgyse teljesítem akkor már. Nem értem én ezt a logikát, persze biztos velem van a baj... Aztán mikor afelől érdeklődök, hogy akkor jó-e az a tárgy, amit kinéztem másodiknak, csesznek válaszolni. Az óra meg ketyeg, nyilván minél később lépek, annál kisebb az esélye, hogy engedik itt felvenni. (Biztos megint "azt hiszik, hogy válaszoltak", mint ahogy legutóbb írták -_-) Úgy utálom az adminisztrációt! Csak nehezíti az életemet! De mindegy, azért se fogják elrontani a kedvemet! Nem és kész!

It's my birthday

Illetve már nem egészen, mert tegnap volt, a bulim meg tegnapelőtt, de ez most igazából lényegtelen. Csak pár nap... Szóval összegezve az elmúlt napokat, határozottan állíthatom, hogy jó kis szülinapom volt. Volt minden, ami kellett, jó társaság, alkohol, zene, kisebb ajándékok, meg ilyesmi. Tegnap még skype-on keresztül tortám is volt, bár megkóstolni nem tudtam, csak megnézhettem, de még így is örültem neki.^^ Szóval köszi Anya, Apa,Sziszi meg az egész Jusztin családnak is külön. Jó volt látni titeket, még ha csak így kamerán keresztül is=) Lakótársam egyébként utána azt mondta, hogy teljesen úgy hangzott, mintha valami buli lett volna a szobámban. És végül is volt is, csak virtuálisan. Az Internet csodája, hát igen :P
Tegnap Marine bulija nem volt olyan nagyon hú de jó, de leginkább azért, mert nagyon kevés embert ismertem és mindenki részeg volt kb, ami meg ugye nem a legjobb terep az ismerkedésre. Én is ittam, de ma nem volt másnap meg semmi, szóval valószínűleg a saját bulimon elfogyasztott hat feles pálinka jobban betett, mint az.
A saját bulimat egyébkén is jobban élveztem. Jó kis társaság jött össze (ahhoz képest, hogy attól féltem, senki nem jön el, olyan sokan voltunk, hogy el se fértünk a szobámban :P), vicces volt a pálinka-kóstoltatás, még ha a magyarokon kívül nem is ízlett senkinek. Mindenki elvörösödött tőle, pár embernek még a szeme is bekönnyesedett és percekig meg se tudtak szólalni. Például szegény Yukit szerintem kis híján megöltem egyetlen felessel. Szóval igen, a hír igaz, a japánok tényleg nem bírják az alkoholt (meg általában az ázsiaiak). De hát ez az igazi magyar házi pálinka!
Akárhogy is, jó kis hétvégét zártam így a szülinapomon, bár még mindig nem tudom teljesen felfogni, hogy húsz éves vagyok. Micsoda vénség, fúj! :P
Na most csak így ennyi, csók mindenkinek, majd még jelentkezem :)

International dinner

Na még mindig élek ám, emberek, csak mostanában kicsit kevésbé történtek dolgok, meg kevésbé volt hangulatom blogolni is. Most is csakúgy röviden (legalábbis előzetes tervek szerint).
Szóval, ma, mint a bejegyzés címe is mutatja, international dinneren voltam. Én is olyan hű de nemzetközi vagyok, hogy ezt most nincs kedvem lefordítani :P (Mellesleg, tudtátok, hogy az international administrationt még egy japán se tudta nekem rendesen japánra lefordítani? Szóval továbbra sem tudom, hogy mondjam, ha esetleg azt kérdezik tőlem, mit tanulok. Kommentben várom az ötleteket a lehetséges fordításokra, akinek van estleg XD)
Szóval ott voltam és meg kell hagyni rengeteg ember volt ott. De tényleg, kb. mozdulni sem lehetett. De vicces volt és volt sok kaja, ez a lényeg *.* Találkoztam elég sok emberrel és jól szórakoztam. Voltak ott japánok, olaszok, kínaiak, németek, spanyolok, szóval mindenféle. Azért örültem, hogy nem volt mindenki teljesen idegen. De jó arc idegenek is voltak azért. Meg persze degeszre ettem magam (még ha én helyhiány miatt a saját csodálatos kolbászos kenyeremet végül nem is prezentáltam, csak tahó módon pusztítottam, amit megláttam :P). Nálam a tiramisu meg az udon nyert egyébként, bár a pizza sem volt rossz, meg még volt valami tésztás akármi is, aminek nem tudom a nevét, ami határozottan ízlett. Szóval egy szó, mint száz, jól szórakoztam.
Ez volt ma, holnap meg a tervek szerint aerobic órára megyek. Igen, én. Nem, nem viccelek. Ma megtudtam, hogy Yuki, meg egy spanyol lány is jár oda, akivel beszéltem már legalább egyszer óra előtt. Ők azt mondják, jó. Hát majd meglátjuk. Holnap beszámolok az élményeimről, ha lesz kedvem és nem felejtem el :P

Laundry service

Nincs sok mondanivalóm, elég eseménytelenül telt a hétvégém, ami alatt azt kell érteni, hogy itt evett a fene a gép előtt egész nap, miután olyan fél egy, egy óra tájban kimásztam az ágyból. Mert a fantáziaképek ellenére azért itt sem mindig halálosan izgalmas az élet. De azért tudja a világ, hogy még élek. "I'm not dead just floating", ahogy Pink is mondja egy számában. Na én is valahogy így vagyok most, de lesz ez még így se.
A mai nap igazából a mosás jegyében telt, ezért a cím is. Hajat, ruhát, mindent. Erről szólt a mai nap (meg arról, hogy levittem a szemetet). Vicces dolog ám ez, mert nem úgy van, hogy csakúgy odamész és mosol, hanem fogod a kis kártyádat, ami direkt erre van (enélkül már a mosoda ajtaja sem nyílik), odamész, beledugod a mosógépbe és lefoglalod egy bizonyos időpontra. A vicces benne, hogy másfél órára szól a foglalás, a program viszont csak negyven perces. Sose fogom megérteni ezt a norvég logikát, azt hiszem... A lényeg viszont, hogy nem árt azt se csekkolni, melyik gép jó, mert ha olyat foglalsz, ami nem működik, akkor bocsi, így jártál. Meg érdemes időben menni, mert az emberek hajlamosak kirámolni a gépet, ha nem vagy ott, mire véget ér a program és akkor vadászhatod a bugyidat a vízben, ami áll az egész mosodában. Kellemes lehet.
Mindenesetre életem első mosása sikeresnek mondható, amennyiben semmi nem ment össze és semmi nem fogott össze semmit. A szobámban persze most mindenfelé a száradó ruháim lógnak, de ez már egy másik történet. De nem gáz, úgysem várok mostanában vendéget.