I can go the distance

Egy hét múlva ilyenkor ha minden jól megy már otthon leszek :) Ne tagadjátok, örültök nekem, nem igaz? Na ugye, tudtam én :P Nem mintha nem érezném jól magamat itt kint, de azért az otthon az mégiscsak otthon. Meg már majdnem két hónapja itt vagyok. Megszoktam már itt a dolgokat és elég sok jó arc ember is van itt, de azért na.
Egyébként ahhoz képest, amilyen aszociálisak általában a hétvégéim, a mostani sokkal mozgalmasabb volt. Ez nem is rossz, ahhoz képest, hogy nem is terveztem semmit. De hát a spontán események végül is a legjobbak.
Péntek éjszaka lényegében nem aludtam, mert átvirrasztottam az egészet Louis-szal és Hiroe-val. Vicces volt. Ittunk, ami ritka eset errefelé. De berúgni még mindig nem sikerült. Szeretem az ázsiaiakat, de nem lehet velük rendesen inni, mert nem tudnak. Persze valahol jó is nekik, mert olcsón megússzák a dolgot, egy-két ital és már készen is vannak. :P (Mondjuk Hiroe ázsiai létére meglepően jól bírja a piát, de ő a kivétel, ami erősíti a szabályt.)
Ma pedig hegyet másztam. Már csak azért is, mert Bergent ugye hét hegy veszi körbe és én még nem is voltam eddig túrázni, mióta itt vagyok. Nem akartam úgy hazamenni, hogy nem voltam legalább egyszer, mert az olyan bénán hangzik. Hát most ez is meg volt. Nem rajongok a túrázásért, de ilyen pár órásakat még bevállalok, főleg így, hogy még ingyen barbecue is volt :P
Aztán még leugrottam a konditerembe. Mostanában eléggé mániám a dolog. Valahogy kezdem megszokni, hogy egy héten hat nap edzésekre járkálok. Eleinte csak azért csináltam, mert unatkoztam, meg mert drága volt a tagsági és ki akartam használni, ha már megvettem, most viszont már valahogy hiányérzetem van, ha nem megyek. Nem mintha baj lenne :)
Egyébként ma is sütött Nap, ami itt elég ritka. De most nagyon szép hétvégénk volt, remélem sokáig kitart még ez az időjárás, jó lenne egy napsütéses Bergent itt hagyni. Míg nem vagyok itt, eshet, megengedem :P
Különben a norvégok, legalábbis a bergeniek bekattannak a napsütéstől. Mindenki rohan kifelé, ha meglátja, rövidujjúban ücsörögnek a parkokban és a teraszokon és jégkrémet esznek! Megjegyzem, meleg annyira nincs, olyan jó tíz fok körül lehet a hőmérséklet, ők meg szinte fürdőruhára vetkőznek XD Vicces.
Na ennyi lettem volna mára és rettegjetek, mert ha nincs szerencsétek, rövidesen akár össze is futhattok velem Pesten vagy Kecskeméten :P

A visszaszámlálás elkezdődött

Igen, el. Pontosan két hét múlva ilyenkor elvileg már otthon leszek, ha minden jól megy :)
Nem végleg persze, de közel három hétig biztos. És már nagyon várom. Nem azért, nem rossz itt kint, de hiányzik egy-két dolog, meg egy-két ember. Hogy pontosan kik és mik? Először is, nyilván a családom: anya, apa, Sziszi, Süti. Ők mindenképp. Továbbá barátok is, természetesen: Panna, Sanyó, meg az egyetemről pár embert is jó lenne újra látni: Dori, Kriszti, Emese, Tarcsi, Peti, Márk, Anna, veletek is szívesen találkoznék. Aztán, ami nagyon, nagyon hiányzik itt, az a KAJA. Enni akarok végre egy jót, anélkül, hogy tekintettel kellene lennem a mennyiségre. Igen, haza akarok menni és annyit akarok enni anya főztjéből, amennyi belém fér. Ez most az egyik nagy vágyam. A másik, ami még nagyon hiányzik, az az alkohol. Mert az nagyon-nagyon drága itt. És igazából nem tudtam rendesen berúgni, mióta itt vagyok. Az azt jelenti, hogy már majdnem két hónapja! Nem egészséges ez így, én mondom. (Illetve túlságosan is az.) Szóval kedves fent említett barátaim, készítsétek a májatokat, meg jegyezzétek be a naptáratokba vagy akármi, hogy velem egyszer nektek bulizni KELL valamikor április elseje és tizenkilencedike között. (Na jó, nyilván senkit nem fogok megkövetni, ha nem iszik velem, de azért jól esne, ha láthatnálak titeket legalább egyszer, ha már otthon vagyok egy kicsit.) Most ennyi lennék, egyébként totál aszociális hétvégét tartok, ami annyit jelent, hogy a skypeoláson, meg a facebookoláson kívül nem beszéltem már két napja senkivel és jelentem remekül vagyok. Nem úgy kell elképzelni az ittlétemet, mint egy végeérhetetlen bulit, de jól is van ez így, legalábbis szerintem.
Szóval az üzenetem most csak annyi: reszkess Magyarország, mert hamarosan jövök!

Japán nap

Na, ha már így eszembe juttatták, dobok ide egy bejegyzést, csak hogy maradjon valami az utókornak. Hogy mi történt velem, mióta csöndben voltam? Igazából nem sok minden (ezért is voltam csöndben :P)
Szóval, ma norvég óra után bemásztam a Studentsenteret-be, ahol megsasoltam a japán cserediákok fotókiállítását, amit az egy évvel ezelőtti földrengés emlékére rendeztek. Meg mellesleg szereztem magamnak pár új japán ismerőst. Nem olyan nehéz az ilyesmi, ha az ember európai és vartyog valamit japánul, mert ez veszettül érdekes nekik. Persze meg lehet érteni, nekem is az lenne, ha véletlenül összefutnék egy ázsiaival, aki tud magyarul. Kár, hogy ilyenre még nem volt példa. Pedig élvezném. Vagy nem kell ázsiainak lennie, bármilyen külföldi jó lesz, aki magyarul tanul. De ilyen elvetemülttel még nem hozott össze a sors.
Szóval ott voltam, megnéztem, megismertem egy újabb módszert, amivel darut lehet hajtogatni (mellesleg szerintem nehezebb úgy és nem lett szebb az állatkám a végén, mint a másik, általam ismert módszerrel :P), meg megtanítottam őket a csapkodószárnyú változatra, ami nekik tök ismeretlen volt. (Külön köszönet ezért Jóska bácsinak meg a tavalyi kis eventnek, mert bár totál antitalentum vagyok a hajtogatásban (mármint az origamiról beszélek, a verbális hajtogatás megy:P), ez a daru úgy beidegződött, hogy kb. alvás közben is tudnék csinálni, bár az esztétikai minősége kétséges lenne :P) Egyébként gondoltam rá, hogy a japán labdát is megtanítom nekik, csak sajnáltam volna rá a papírt XD
Úgyhogy ez volt ma, tegnap meg segítettem lakótársamnak elcuccolni az új szállására, mert pénteken költözik. Kicsit sajnálom, mert tényleg megkedveltem a csajt. Sokat segített a beszokni, de tényleg. Igazából nem szeretném, hogy elmenjen, de hát ez van. Kicsit furcsa lesz nélküle, már egészen megszoktam. Új lakótársat viszont nem nagyon szeretnék. Mindig félek, hogy ráfaragok vele és kétszer nem lehet akkora szerencsém, mint vele. Persze ezt nem én döntöm el. Majd elválik.
Az Erasmusosokat meg nem szeretem, mert cseszekednek velem a Learning Agreementem miatt. Mi az, hogy túl kockázatos egyetlen tárgyat felvenni? Mert ha kettő tíz kreditesből egyik nem sikerül, az mivel jobb, mintha egyben bukom el a tizenötöt? A szerződést így se, úgyse teljesítem akkor már. Nem értem én ezt a logikát, persze biztos velem van a baj... Aztán mikor afelől érdeklődök, hogy akkor jó-e az a tárgy, amit kinéztem másodiknak, csesznek válaszolni. Az óra meg ketyeg, nyilván minél később lépek, annál kisebb az esélye, hogy engedik itt felvenni. (Biztos megint "azt hiszik, hogy válaszoltak", mint ahogy legutóbb írták -_-) Úgy utálom az adminisztrációt! Csak nehezíti az életemet! De mindegy, azért se fogják elrontani a kedvemet! Nem és kész!