Kedves Kitty barátném sugallatára úgy döntöttem, hogy blogformában örökítem meg a Norvégiában szerzett élményeimet (miután az előző blogomat felfüggesztették, aztán valahogy mégis visszakaptam, de ez most igazából lényegtelen).
Tehát, a lényeg, hogy sokan érdeklődnek, mi van velem itt kint, hogy telnek a napjaim, stb. Ezért is érzem célszerűnek, hogy ezt itt osszam meg a világgal, így akit érdekel, az itt olvashat rólam. Igyekszem lehetőleg minden nap életjelet adni magamról, már ha van épp valami említésre méltó mondandóm. Meg persze talán ha valaki véletlenül belebotlik ebbe a blogba és éppen erasmusos diákként Bergenbe készül, talán neki is tudok nyújtani valamit. (Miért én is találtam tök véletlenül egy érdekes blogot ilyen témában :P)
Szóval miután ezt ilyen szépen tisztáztam, egy kicsit a mai napomról, az engem ért hatásokról és a benyomásaimról:
Ma hajnalban keltem (ami háromnegyed hetet jelent, na jó, az ébredés később volt, maradjunk annyiban, hogy az ébresztő szólt akkor). Tudni kell, hogy itt kb. kilencig sötét van reggel, ezért olyan kiábrándító még akkor negyed tízre is suliba menni. Ma sikerült lecsúszni az óra első negyedórájáról, mert szent meggyőződésem volt valami rejtélyes okból, hogy fél kilenckor kezdődik, nem negyedkor, de sebaj. Ez úgyis csak egy előadás. Ma sikeresen használta a diákomat és egyedül bejutottam az egyetem épületébe.
Hogy ez miért nagy szám? Azért, mert itt a diákigazolvány egyfajta belépőkártyaként is működik, nélküle nem tudsz bejutni még az egyetem épületébe se. Sőt, a legtöbb terem ajtaja előtt is le kell húzni, ha be szándékozol menni. (Ami durva, hogy még a vécénél is külön, szóval engedély nélkül még pisilni se mehetsz.) És nekem az első héten enélkül a kártya nélkül kellett létezni, mert ugye az ügyintézés itt időt vesz igénybe, hogy nélküle nehéz, kit érdekel, hajrá, küzdj! Egyébként is jellemző, hogy itt magasról tojnak az ember fejére, elvárják, hogy tudj mindent, persze úgy, hogy senki sem mondta el előtte (vagy lehet csak én vagyok rosszabb helyzetben, mert később jöttem, nem tudom). Mindenesetre minden fórumon, így itt is elmondom (bár úgysem olvassa), hogy a lakótársam egy angyal. De komolyan. Nélküle sokkal nehezebben boldogulnék. Nem ismertük egymást, de az első pillanattól kezdve ott segít, ahol tud. Örök hála, taps, leborulás, meg minden neki.
A mai napomról még annyit, hogy óra után a Studentsenteret-ben ebédeltem Yukival, akivel ugyanarra a csodálatos Scandinavian politics and governmentre járunk (egyébként a mai óra alatt elgondolkoztam azon, hogy én, a totál apolitikus (mármint amennyire ebben a világban az lehet valaki ilyen szakkal, amin én vagyok), mit keres egy ilyen órán? Valószínűleg azért választottam csak ezt, mert tényleg nem volt jobb. Különben nem nagyon mozgat meg a téma. Talán csak néha, egy egészen kicsit), szóval vele, aki mellesleg, mint talán a nevéből látszik, japán, töltöttem pár órát azon a menzaszerű valamin (amin egyébként cseszett drága, biztos nem fogok rendszeresen ott kajálni): A lényeg viszont, hogy ma beszéltem kicsit japánul. Vacakul megy még, de majd gyakorlok. Yuki egyébként is jó arc, beszélt egy csomót a japán ételekről ma nekem. És láthatóan figyel arra, hogy tényleg mindent értsek, amit mond, ötvenszer rákérdez, hogy értem-e a szavakat, amiket használ, lassan beszél, hasonlók. Gondolom nem sok külföldivel találkozott még, aki legalább egy kicsit karattyol japánul :P De azért rendes. Alapvetően rendesek itt az emberek, legalábbis akikkel eddig találkoztam.
Ha már itt tartunk, a norvég pasik között aránylag sok hosszú hajút láttam és sok a szőke is. (Ha a kettőt vegyítve látom, az már közel jár a tökéleteshez, persze nem mindegy, milyen arcberendezés társul hozzá.) Mellesleg hazafelé bybannon (amit én villamosnak neveznék, de itt még a külföldiek is csak így hívják) láttam egy hihetetlen jó csávót. Nem annyira hosszú, de legalább szőke hajjal. Pedig én tényleg válogatós vagyok, de az a srác mégis megkapja tőlem a hét pontot (mármint tízes skálán természetesen. És nálam hetesnél jobbat nagyon nehéz kapni. Talán nyolcast még lehet, de afölé eddig csak két ember tudott menni (az egyik MatsuJun, aki ugye az egyetlen tízes, más olyat nem kaphat:P)).
Ennyi a történet eddig mára, legfeljebb még annyi, hogy ma sikerült elég sokat költenem, nemcsak a büfében, de a norvég tankönyv se volt olcsó, ahhoz képest, amit kaptam a pénzemért. De hát ez egy must have, ugye és egyszeri kiadás. Ha már itt tartunk, el ne felejtsem megtanulni a norvég szavakat a holnapi órámra (megint korán kelés, pfuj :/). Most viszont szükségem van egy kis agyatlan koreai popzenére, úgyhogy most ez lesz.
Ha történik esetleg valami a közeljövőben, majd jelentkezem ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése